London 2012
Olimpia: Hidvégi megelőzte Berkit, esély a fináléra
Hidvégi Vid pillanatnyilag a harmadik, a kétszeres világbajnok Berki Krisztián pedig az ötödik helyen áll lólengésben a londoni olimpia férfi tornászversenyének szombati selejtezőjében, és mindkettőjüknek komoly esélyük van, hogy bekerüljenek a jövő vasárnapi nyolcas döntőbe.
2012.07.28 20:30MTIElőzetesen Berki és a brit Louis Smith számított esélyesnek. A hazai versenyző 15,800-cal nyitott, majd a francia Cyrill Tommasone is szép gyakorlatot adott elő (15,333). Az olasz Alberto Busnarinak sikerült még a bűvös 15 pont fölé jutnia (15,058).
Ezt követően jött az a vegyes csoport, amelybe a két magyar indulót sorolták. Az első olimpiáján fellépő Hidvégi nem izgult, és egy komoly 15,100-at tornázott, amivel a harmadik helyre ugrott. Jött Berki, a szám világ- és Európa-bajnoka, aki azonban egyszer csúnyán szétnyitotta a lábát, emiatt komoly tizedektől esett el, így meg kellett elégednie 15,033-mal, ami pillanatnyilag az ötödik helyre jó.
"Dühös vagyok, mert nem tudtam megcsinálni, amit tudok - idézte a hazai szövetség Berki nyilatkozatát. - Az okokat nem tudom, de nem is akarok ezen rágódni. Igazából nem izgultam, hiszen gyerekkorom óta ezért dolgozom, élvezem az olimpia hangulatát, persze az egy más dolog, hogy tudat alatt mit élek meg. Sajnos, nem tudtam kiadni magamból, amit tudok, már az megzavart, hogy az első elem nem ment fel úgy, ahogy kellett volna, aztán a harmadikban rontottam, ettől kezdve úszott a gyakorlat, fejben is szétestem, nagyon kellett koncentrálnom."
Tekintettel arra, hogy a selejtező csak későn este ér véget, elvileg még Hidvégi és Berki sem érezheti magát biztonságban a döntőt illetően, de mivel "papíron" kevés komoly lólengés-specialista van hátra, bizakodhatnak.
A fináléba nyolcan jutnak be, de egy országot legfeljebb ketten képviselhetnek.
"Sajnos Krisztián az egyik nagyon értékes, egykápás elemet kihagyta, majd utána még rontott is az egyik terpesztés során, így aztán nem sikerült valami jól a gyakorlata, és most izgulhatunk, hogy bekerül-e a döntőbe - mondta az MTI-nek Kovács István vezetőedző. - Ugyanakkor Vid nagyon jó formában volt, hozta, amit tud, így az ő esetében is izgulhatunk. Nagyszerű lenne, ha mindketten ott lehetnének a fináléban."
Többre kíváncsi?

Király Viktor a békülős szex híve
Maga sem tudja, mi a sikere titka, de abban biztos: kitartónak és szorgalmasnak kell lenni. Bár továbbra is elsősorban angolul énekel, magyar dalok kiadására is készül. Tele van tervekkel - és a magánélete is jól alakul.
Saját filmjét kellett volna reklámoznia
Videó - Élő adásban szunyókált el Morgan Freeman
Ez az űrutazás nem fapados lesz!
Van 350 milliója? Akkor Leonardo DiCaprióval az űrig szállhat!
Vakmerő gyerekek voltak a rádiósok
Jáksó László: "Kis híján leégettem mindent..."
Önálló életre kelt a Kedvesem
Könyökén jön ki ByeAlex? Hallgassa svédül vagy oroszul!
Az egész régió felhozatala
Nemzetközi divatshow-val zárul a Gombold újra! Közép-Európa pályázat
A jó hírnév megsértésével vádolják a színészt
Képek - Megkezdődött Stohl újabb pere: most a könyv van terítéken

Emelkedett a BUX
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 196,10 pontos, 1,03 százalékos emelkedéssel, 19 183,32 ponton zárt pénteken.
Devizapiac
Tovább izmosodott a forint
Évi 2-3 százalékkal
Egyre kevesebb tejet fogyasztunk
Hamarosan döntés születhet
Reklámadó - közzétették a törvényjavaslat munkapéldányát
Az NGM-nél már készülnek
Új adó: még nem reklamál a Reklámszövetség
Kevesebb MNB-kamatcsökkenés várható
Londoni elemzők: javulnak a magyar gazdaság növekedési kilátásai
Disznóság
Oroszlányi sertéskereskedők: félmilliárdos kárt okoztak az államnak

A neandervölgyi csecsemők hamar leszoktak az anyatejről
A fog növekedési vonalain kimutatható elemek, nevezetesen a bárium és a kalcium változó mennyiségének vizsgálatával tudósok arra a következtetésre jutottak, hogy a neandervölgyi csecsemőket viszonylag korán leszoktatták az anyatejről.
Napi horoszkóp - 2013. május 24.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
Elkészítették, de jobb nem belegondolni
Gyomorforgató az emberi testfelület baktérium- és gombatérképe
Kancsendzönga
8000 méter felett az oxigénhiány a legdurvább
Esélye lenne a rákra
A mellei után pár szervétől is meg kell szabadulnia Angelina Jolie-nak
Komoly betegség
A Fabry-szindróma - agykárosodást is okozhat
Pollenhelyzet
Erősödik a pázsitfűfélék pollenszórása

Kapocs - Diákok a közösségért
Kiállítással, beszélgetésekkel, koncertekkel is kívánja erősíteni az iskolai közösségi szolgálat és a felnőtt önkéntesség gondolatát péntektől egy héten keresztül a Kapocs - Diákok a közösségért elnevezésű rendezvénysorozat a fövárosi Kogart Galériában és Kogart Házban.
Bihardiószegen
Idén sem maradhat ki a Borfesztivál
Egy teljes héten keresztül
Túrák, játékok, programok - nemzeti parkok ünnepe júniusban
50 percben
A mi székelyeink - dokumentumfilm a román-magyar együttélésről
Nem maradhat következmény nélkül
Visszautasítja Kerényi Imre szavait a Magyar Színházi Társaság
Sziget-program
Nick Cave, a Franz Ferdinand és a !!! is jön a Szigetre
BBB
Megtartotta alakuló ülését a Tokaji Borbizottság

Két londoni járat indult Budapestről
A korábbi közlésekkel ellentétben a British Airways mégis elindította péntek délutáni és esti budapesti járatát.
A kilépő oldalon
Péntek van - Záhony ismét "bedugult"
Senkinek nem lett baja
Égett az autóbusz Cseszneknél
Hármas karambol
Hatalmas a torlódás az M5-ösön Gyálnál
Labdarúgó NB I
Ellenőrzések és útlezárások lesznek a Debrecen-Fradi rangadó napján
EU támogatásból
A Körösök Völgyében 76 kilométer új kerékpárút épül
Tűzoltók a helyszínen
Kigyulladt egy autó az M7-esen - útlezárás

18+ képek - Mekkora mázli, hogy megszabadult a melltartótól!
Csak dicsérni tudjuk Gisele éles helyzetfelismerő képességét, amivel még időben rájött, hogy a fehér pólója alatt elég feltűnő az a rózsaszín melltartó, úgyhogy jobban is tette, hogy levette. A többi ruhadarabbal együtt.
Új információhoz jutottak
Megtalálták a hajléktalan gyilkosát - épp másért ül
Veszélyes, de mókás játékot eszeltek ki
Videó - Kreatív kamaszok: vízicsúszdáznak az áradásban
Családi ház kertjében
100 éves puskagránátot találtak Kispesten - még akár múzeumba is kerülhet
"Nem okozott fizikai kárt a gyerekeknek"
Leragasztotta az ovisok száját, mégsem büntették meg
Leszámolás
Kézi súlyzó rúdjával gyilkolta le füvet nyíró feleségét
Egyházasfalun
Kerti tóba esett a gyerek - újra kellett éleszteni
ma.hu legfrissebb hírei:
- 21:03 Fidesz: maffiabaloldal idegen aktivistái
- 20:13 Fazekas: a kormány egyik legfontosabb feladata az agrárium talpraállítása volt
- 19:52 Platini: együttérzésünkről egyszer már tanúbizonyságot tettünk
- 19:40 Zaklatás a seregben - Obama: ezt nem tűröm el!
- 19:29 18+ képek - Mekkora mázli, hogy megszabadult a melltartótól!
- 19:25 Trafik - MSZP: rablóhadjárat folyik Magyarországon
- 19:11 Igencsak megizzadhatott a Haladás
top fórum témák:
- Valami bűzlik Csányiában!2013.05.24 21:20
- Az MSZP "undorodva visszautasítja a Jobbik újabb provokációját"2013.05.24 19:37
- Trafik - a 6-os villamoson tüntetett a Demokratikus Koalíció2013.05.24 12:40
- SZIGORÚAN A TÉNYEK2013.05.24 10:48
- Amerikai Koncentrációs Táborok (Jesse Ventura)2013.05.23 19:12
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


