Élete második legjobb idejével
Gyurta Dani ötödik 200 méteres mellen
Gyurta Dániel 2:09.22 perccel, élete második legjobb idejével az ötödik helyen végzett 200 méteres mellúszásban a pekingi olimpián.
2008.08.14 08:50MTIA Vizes Kockában ismét telt ház várta a döntőket, zsúfolt volt a VIP-páholy is, ahol Gyurcsány Ferenc miniszterelnök is helyet foglalt. Az athéni ötkarikás ezüstérmes Gyurta az elő- és középfutammal szemben ezúttal nem tudott az élmezőnnyel tartani a táv első felében, 50-nél és 100-nál is nyolcadiknak fordult.
Szokás szerint a második százon jobb volt, az utolsó 50-nél már az ötödik helyen úszott, de feljebb nem tudott kapaszkodni. A címvédő és világcsúcstartó japán Kitadzsima Koszuke 2:07.64 perces olimpiai rekorddal győzött.
"Nem fájdítom a szívemet azzal, hogy az előfutamban úszott 2:08.68-as Európa-csúccsal második lettem volna, mert így is életem második legjobbját értem el - mondta Gyurta.
- Nem sok hiányzott, hogy harmadik legyek, de nagyon szoros volt a mezőny, s ezúttal én húztam a rövidebbet. Jól ment az úszás, éreztem, hogy tudok tapadni a hármas pályán indult amerikaira, akit meg is vertem."
A Jövő SC-II. kerület versenyzője kiemelte, hogy a négy éve úszott ideje most legfeljebb a 15-16. helyre lett volna elég.
"Tizenkilenc évesen van egy olimpiai ezüstérmem és két számban vagyok Európa-csúcstartó, ezt nem sokan mondhatják el magukról. Még két olimpia bennem van, ha ezt a fejlődést tudom tartani, nem lesz baj, nagyon élvezem, amit csinálok. Kitadzsima és Hansen 25-26 évesen úszta a világcsúcsokat, ebben a mezőnyben rajtam kívül még egy 1988-as születésű úszó volt, a többiek 5-7 évvel idősebbek."

Donna Summert valójában szeptember 11. ölte meg?
Csütörtökön örökre eltávozott az élők közül a Diszkó Királynője, Donna Summer, halálát egyértelműen a mellrák okozta. Az énekesnő azonban tudni vélte, hogy azt a rákot mi okozta.
Veszélyben a megasztáros lány hangja?
Drámai jóslat a döntő küszöbén: Szakos Andi mindent elveszíthet
A díszítések megérnek egy mesét...
Képek - Ezeket a körmöket aztán érdemes mutogatni!
Nyolc méteres szobrot állítanak a szexdívának
Giga-Monroe érkezett Kaliforniába
John Doe II. is visszavonta a feljelentést
A második masszőr is meghátrált Travolta előtt
Nőies szandálok és telitalpú modellek között
Képek - Férfias cipők magas talpakon
Első alkalommal hívták meg a mustrára
Képek - Marion Cotillard meghódította Cannes-t

Új vezetőt választottak az EBRD élére
Új elnököt választottak az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) élére a bank idei londoni közgyűlésének pénteki nyitónapján a részvényes országok és szervezetek képviselői, akik nem hosszabbították meg a pénzintézetet négy éve vezető német Thomas Mirow mandátumát.
Hosszú még az út a válság leküzdéséig
Tabajdi: Európa képes volt a válságot a saját javára fordítani
Recesszió egész évben?
Magyar GDP - Lefelé módosították előrejelzésüket a londoniak
A párt szerint elfogadhatatlan
Jobbik: a távközlési adó lényegében a lakosságot terheli
Esély a felemelkedésre?
Minél több a közmunkás, annál kevesebb a bér
A feladat a hiánycél tartása
NGM: A távközlési adó bevételnövelő lépés
Elemzők véleménye a KSH közleményéről
A közfoglalkoztatottak bére messze elmarad az átlagtól

Tudd meg: Te vagy az egyetlen a pasi számára?
Vajon vannak a kedvesünknek tervei velünk a jövőben? Ahelyett, hogy faggatni kezdnénk, figyeljük meg, hogyan viselkedik velünk. Hamar kiderül, hogy csak álmodozunk, vagy van okunk reménykedni.
Életmódváltás nélkül kialakul a jojó effektus
Tartós fogyás - milyen élelmiszerekre "gyúrjunk rá"?
Egyes termékektől nem ártana óvakodnunk?
Van közük a fényvédőknek az endometriózishoz?
Kész az emlőrák teljes genetikai térképe
Hogy fejlődik ki a mellrák évtizedekkel a diagnózis előtt?
Nemcsak az a gond, mit eszel - az is, hogy mikor!
Bajban leszünk, ha egész nap eszünk?
Jobb, ha elfordítjuk a fejünket injekcióadáskor
Fájdalom: amikor tényleg nem kell odanézni...!
Napi horoszkóp - 2012. május 18.
Napi előrejelzés 12 jegy számára

Elárverezték Edgar Allen Poe egy levelét
Az Egyesült Államokban 164 ezer dollárért (38 millió forint) árverezték el Edgar Allan Poe egy 1837-ben kelt egyoldalas levelét, amelyben nemet mondott kora egyik legnépszerűbb folyóiratának felkérésére, hogy írjon cikket a magazinba.
Hat városban rendezik meg
Ezer Lámpás Éjszakája az eltűnt gyerekek világnapján
Mesék, bábok, foglalkozások és édességek
Gyereknap - Programok már vasárnaptól Budapesten
Dietrich Fischer-Dieskau 86 éves volt
Elhunyt "a XX. század hangja"
Monopolhelyzetben a Cinema City?
Magyar filmkvótát vezetne be a Jobbik
Újra pályázatot hirdet az ARC
Jó, kedv, bőség - szabadon értelmezve
Húsz alkotás a vásznon
Külhoni magyar filmek napja az Urániában

Kamion és mikrobusz ütközött: hat sérült a 4-esen
Hatan megsérültek, amikor egy román rendszámú mikrobusz egy kamionnak ütközött a 4-es szám főúton Püspökladány térségében.
Halálos baleset Zalabaksa közelében
Osztrákok haltak meg a 86-os főúton
Végzett velük
Nem adtak elsőbbséget a kamionnak - mindketten szörnyethaltak
Kamion és autó ütközött
Front van? Baleset miatt lezárták a 86-ost is
Helyre állt a közlekedés
Belehalt a frontális ütközésbe
Keresztülhajtott
Súlyosan megsérült az autóval ütköző motoros és utasa
Életveszélyesen sérültek
Frontális karambol a 710-esen

18+ képek - Harsányan integetnek a parányi bimbók
Janisa mellbimbói valami megmagyarázhatatlan okból úgy érzik, muszáj kitűnniük az átlagos tömegből, de nem ám egy óriási részt követelnek maguknak a lány kebléből, másképp irányítják magukra a tekintetet.
Emberek és autók is megsérültek
Brutális tömegverekedés Baktalórántházán
Ha nem látta volna a filmet, nem megy orvoshoz
Cameron Diaz filmje mentette meg a halálos beteg lány életét
Megfutamodott a tolvaj, bele a rendőrök kezébe
Járóbottal hatástalanította a mami az álrendőrt
Víz került a tüdejébe
Kerti tóba esett egy kisgyermek a XVII. kerületben
Két ember megsérült
Gázrobbanás Komlón
Akcióban a készenléti rendőrök
Embereket mentettek a lángok közül a IX. kerületben
ma.hu legfrissebb hírei:
- 0:00 Napi előrejelzés 12 jegy számára
- 23:41 Az utolsó fogás - A világ halak nélkül
- 22:30 Elárverezték Edgar Allen Poe egy levelét
- 21:31 Élő baktériumok a nyolcvanhatmillió éves tengeri üledékben
- 20:29 Veszélyes aszteroidák ezrei keringenek a Föld közelében?
- 19:59 Új vezetőt választottak az EBRD élére
- 19:45 Ezer Lámpás Éjszakája az eltűnt gyerekek világnapján
AHI Roofing Kft.Üzletvezető
ADAMIT Team Kft.Szervizes
Bit-Force Kft.További friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - BALATON szállás, pünkösd szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, álomhétvégék
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Budai Gourmet, Nyár szállás, Balatoni programok, Még több belföldi program>>
- Nyerj wellness hétvégét! Programok: Szentendrei Pünkösdi Játékok
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Tanár urak, írjatok egy töri könyvet!2012.05.19 00:55
- Ilyen ez a Fidesz:2012.05.18 23:56
- A Fidesz Achilles-sarka2012.05.18 22:13
- ÍRD LE,2012.05.18 22:05
- Gyurcsány: Elég volt!2012.05.18 20:51
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



