Athénban az aranyérmesek tízmillió forintot kaptak

A pekingi olimpián 15 vagy 20 milliót érhet a magyar arany

Akár húszmillió forint is lehet a jutalma a pekingi olimpián aranyérmes magyar sportolónak. Elbert Gábor sportszakállamtitkár az MTI-nek elmondta, hogy a Magyar Olimpiai Bizottsággal közösen megtették javaslatukat a kormánynak.

2008.02.13 15:48MTI


A MOB 15 vagy 20 millió forintot kért, azaz az athéni játékok tízmilliójához képest legalább másfélszeres összeggel gazdagodhatnak a pekingi győztesek. A részletek kidolgozása, vagyis hogy mennyit kapnak a csapatok, illetve a pontszerzők, még hátravan. Athénban az aranyérmesek tízmillió forintot kaptak, a második helyezettek nyolcmilliót, a harmadikok hatmilliót vihettek haza. Ezzel Magyarország a középmezőnyben foglalt helyet a jutalmazási listán. Kemény Dénes, az olimpiai bajnok férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya a vlv.hu honlapnak nyilatkozva sérelmezte, hogy a hagyományok szerint a csapatjátékosok az egyéni jutalmak felét kapják.

"Két olimpián vagyunk túl, soha nem foglalkoztunk azzal, hogy mekkora a prémium összege. Viszont mindkétszer szembesültünk azzal, hogy a csapatjátékosok jutalma ötven százaléka volt annak, amit az egyéni győztesek kaptak. A legtöbb országban nincs ilyen differenciálás. Nem hiszem, hogy van olyan magyar egyéni olimpiai bajnok vagy olyan szurkoló, akit zavarna, hogy egy csapatsport aranyéremre képes játékosa ugyanazt a prémiumot kapja, mint az egyéni bajnok. Ez semmi más, mint a régi időkből megmaradt rossz reflex.

Sydney után az égvilágon semmi nem történt, Athén után jobban jártunk: miután ismét szóvá tettem, az állami vezetés jelentősen megemelte a prémiumunkat, úgy emlékszem, hogy a fejenkénti 5 millió helyett a játékosok 8 millió forintot, azaz az egyéni győztes jutalmának 80 százalékát kapták."


Belépés és regisztráció

Belépés:

regisztráció

Regisztráció:

belépés


WEBBeteg

Orvosoktól betegeknek, hitelesen

Migrén: nők esetében gyakoribb - Miért?
2012. febr. 6. 20:11

Hiperaktivitás - Izeg, mozog, nem figyel
2012. febr. 6. 18:37

Rutin vérkép - A leggyakoribb vérvizsgálati adatok értelmezése
2012. febr. 6. 17:12

4 évesek lettünk...
2012. febr. 6. 16:25

Csillapítsa a fájdalmát mentálisan!
2012. febr. 6. 16:05

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.