A paralimpia és 2010-es téli olimpia is ennyit ér
Húszmillió jár az olimpiai aranyéremért
Egy pekingi aranyérem 20 millió forintot ér, vagyis adómentesen ennyi pénzt kap az a sportoló, aki a 2008-as ötkarikás játékokon az első helyen végez - mondta Elbert Gábor, az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium sportszakállamtitkára a kormány olimpiai jutalmazást érintő döntését bejelentve a kormányszóvivői tájékoztatón.
2008.02.27 17:02MTIA szakállamtitkár tájékoztatása szerint egy ezüstéremért 18, bronzéremért 14 millió forint jár. Elbert Gábor elmondta azt is, a csapatsportban elért aranyéremért átlagosan 12 millió forintot kaphat egy sportoló. Ezüstéremért ennek az összegnek 90, bronzérem esetén 70 százaléka illeti a csapat tagját.
Elbert Gábor kitért arra is, hogy az olimpián 8. helyezést elért sportoló jutalma 2 millió, csapatsportban 1,7 millió forint. Amennyi pénzt eredményességével összegyűjt ily módon egy sportág, annak az összegnek a 60 százaléka jut az edzőkre és a szakemberekre, vagyis ezt az adott sportágban szabadon döntik el, hogyan használják fel - említette Elbert Gábor.
A szakállamtitkár a kormánydöntés ismertetésekor kitért arra, hogy az olimpiai jutalmak összege a 2004-es athéni olimpiai jutalom kétszerese. Ez a jutalmazás nemcsak a 2008-as pekingi olimpiára, hanem a paralimpiára és a 2010-es vancouveri téli olimpiára is érvényes - mondta Elbert Gábor.
Hajdu és Kemény véleménye
Hajdu János, a magyar női kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya: "Jól hangzik az összeg, de erre gondolni sem szabad. Az olimpiai aranyérem eszmei értéke felbecsülhetetlen. Anyagias világban élünk, nem baj, ha jutalmazzák a teljesítményt, a világra szóló sikereket. Szerencsére olimpiai bajnokainkat megbecsülik, életük végéig járandóságot kapnak, a legjobbaknak, leghíresebbeknek szobrot emelnek. Ha ezek mellett még pénz is akad, nem baj, hiszen a sportolóknak és élni kell valamiből."
Kemény Dénes, a kétszeres olimpiai bajnok, ötkarikás címvédő férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya: "Tartom magam ahhoz, amit két hete az olimpiai jutalmazás tárgyában mondtam, vagyis mi soha nem foglalkoztunk azzal, mekkora a prémium összege. A jutalom nagyságát mindig tudomásul vettük, sőt a versenyek előtt nem is igazán foglalkoztunk vele és ez a helyzet most is. A csapattal együtt dolgozunk, készülünk, mi a munkával vagyunk elfoglalva, mert az a célunk, hogy a pekingi olimpián is minél több örömöt szerezzünk az értünk szorítóknak."
Angyal véleménye
Angyal Zoltán, a Pekingben a remények szerint ismét "zászlóshajóként" teljesítő kajak-kenu válogatott szövetségi kapitánya örömét fejezte ki a jutalmak mértékének hallatán, szerinte ezek az összegek reálisak. "Fantasztikus előrelépésnek tartom, hogy a majdani győztesek a dupláját kapják az athéni javadalmazásnak és a csapattagok is tisztességes pénzjutalomban részesülnek" - mondta.
"Külön öröm számomra, hogy az edzők díjazása is növekedik, és nem csak azért, mert magam is tréner vagyok, hanem mert így a szakemberek megbecsülése közeledik a versenyzőkéhez. Ezt meg is érdemlik, hiszen van köztük olyan, aki három generáción át nevel bajnokokat. Összeségében tisztességesnek tartom a pénzjutalmak mértékét."
Vörös Zsuzsanna olimpiai bajnok öttusázó: "Jó dolog, hogy így emelik a díjazást. Főleg, ha figyelembe vesszük, hogy a kiemelkedő eredmények eléréséhez teljes ember kell, az edzések mellett nem jut idő másra. Én magam például elvégeztem a TF-et, a tanári és szakedzői szakot is, szívesen maradnék a sportban, foglalkoznék gyerekekkel, de nem vagyok meggyőződve, hogy ebből tisztességesen meg lehetne élni. Valami mást is kellene csinálni, annak az előkészítésére pedig nincs idő a sportpályafutás alatt."

Meghökkentő képek - rajzfilmes szájjal erősítenek a japán nők
Korábban csak rajzfilmekben látott érdekességgel találkozhatunk a japán hölgyeken - a meghökkentő szépészeti eszközt csak napi egyszer viselik, és feszesíti a bőrt...
Tíz évig volt a diktátor társa
100 éves lenne Hitler felesége - Portré Eva Braunról
Radcliffe a nagy nyomással magyarázza az ivást
Részegen állt kamera elé Harry Potter
Nőies pulcsik az utolsó hideg hetekre
Képek - Belehúz a tél: vastagon is csábosan!
Február 6-án ünnepli születésnapját a díva
Kevesen hitték, de megélte: 95 éves lett Gábor Zsazsa
Tofuval is készíthető
Kis kedvenc máshogy: lecsót hús nélkül!
Kiállítás A Király emlékeiből
A nagy Elvis Presley, ahogyan lánya látta

MSZP: totális csőd az egykulcsos szja
Az MSZP szerint a kormány személyijövedelemadó-politikájának totális csődjét jelzi, hogy az átlagos keresetűek idén több mint tízszázaléknyival kevesebb pénzt visznek haza havonta, mint tavaly.
Spórol a cég a magas gázszámlán
A hideg miatt leállt a hollóházi porcelángyár
A gázolaj átlagára 431 forintra mérséklődik
Olcsóbbak lesznek az üzemanyagok
A Wekerle terv erdélyi fejezete
Útjára indul a Mikó Imre terv
Kritikus a helyzet
Olaszország - Gáz lehet: nem lesz gáz?
Reggel nem volt fennakadás Párizsban
Égen-földön sztrájkol a francia légiközlekedés
A pekingi vezetés élénkíti a belső fogyasztást
Kína lehet az EU legfőbb exportpiaca

Beteg babája lehet a cukorbeteg terhes nőnek
Négyszeresére emelkedik a veleszületett rendellenességek kockázata, ha az állapotos nőnek diabétesze van - állapították meg brit kutatók.
Sok férfi ferdít az anyagi helyzetét illetően
A legtöbb pasi azt hiszi: a nőt a pénzzel lehet megfogni?
Vitamingazdagok, élénkítők, a rák ellen is védenek
7 étel, amivel túlélheted a februárt!
Nemcsak az anya lehet a hibás
Bajban: 30 év felett a nő és a férfi is emeli a gyerek autizmusának kockázatát
Szellemileg frissebbek maradnak a teázó idősek
Az önellátás kulcsa: a zöld tea!
A nő is szereti látni, ha a pasi élvezi
Ne ugorj azonnal a csiklóra - ilyen az igazi orális szex!
A naponta iszogatók csúnyán ráfázhatnak
Durva: elég két pohár bor naponta a szájrákhoz

Napi aranyos: aláírást gyűjtenek a magyar Gandalfért
"Tisztelt Bács Ferenc Úr! Azért indítottuk ezt a petíciót, mert nagyon szeretnénk ha az ÖN hangján szólalna meg a 2012-ben és 2013-ban megjelenő A Hobbit című mozifilm egyik főszereplője, Gandalf, a varázsló."
Aláírást gyűjtenek
Csurka nevét biggyesztenék az Új Színházra?
Fogadás és koszorú
Erzsébet királynő is Charles Dickensre szamárfülel
Abel Ferrara filmre viszi
Depardieu Strauss-Kahnba öltözik
A karakterszínész 82 éves volt
Elhunyt Ben Gazzara, a "rosszfiú"
"Folyamatos átalakulásban van a zeneipar"
Változás az Artisjus élén: Victor Máté váltja Bródy Jánost
Kiállítják a Royal Society kincseit
Fehéren, feketén a 17. századi londoni élet és halál

Tilosban hajtott a sínekre - Majdnem belehalt
Kisteherautó ütközött személyvonattal a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Bodrogkeresztúr és Olaszliszka-Tolcsva állomás között hétfő délben, a kocsi vezetője súlyosan megsérült.
Bianchi többet akar
Bianchi versenyezni is szeretne az F1 mellett
Elütötte a román kamion
Halálra gázoltál az elcsúszó kerékpárost
Mindkét sávot lezárták
Kamion csúszott az árokba a 47-es főúton
Elvesztette ez uralmát az autó felett
Lesodródott a kocsival - szörnyethalt az idős asszony
Senki sem sérült meg
Két baleset: szétcsúszkálták az utakat Fejér megyében
Legyőzendő akadályok
Rengeteg motoros esemény dübörög majd a Hungaroringre

Részeget mentettek a rendőrök a fagyban
Alighanem az életét köszönheti az a rozsályi férfi a rendőröknek, akire magatehetetlenül találtak rá egy bolt előtt, részegen.
Ha egyszer meglengeti ezeket a dudákat...!
18+ képek - Kelly Bell melleivel tényleg harangozni lehet
Lezárták a nyomozást
Két és fél éves volt: agyonverhették a devecseri kisfiút
Meleg víz és jó meleg
Nincs már gáz Szombathelyen - megszüntették a szivárgás
Az orvos sem tudott odajutni a vajúdó nőhöz
Elzárta a hó a szülő nőt - Hófehérke lett a lánya neve
Nyereségvágyba fulladva
Rendőrség: esélye sem volt a kútba veszelytett házaspárnak
Vér a síneken
Halálra gázolt egy fiút a gödöllői HÉV
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:55 Nem vicc: női nindzsákat képez ki Irán
- 20:40 "Nem lesz itt diktatúra": önkritikát gyakorolnak Lázárék?
- 20:27 Égő lakásából vetette ki magát egy anya a gyerekével
- 20:20 Beteg babája lehet a cukorbeteg terhes nőnek
- 19:47 Tiltott állami támogatás: Rogán mutyit szimatol a BKV-nál?
- 19:38 Részeget mentettek a rendőrök a fagyban
- 19:29 18+ képek - Kelly Bell melleivel tényleg harangozni lehet
Hays HungaryFinance manager
Hays HungaryProjektmenedzser
Exelect HungaryTovábbi friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - FARSANG 2012 szállás, Valentin-nap szállás, TÉL szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, Március 15. szállás
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Busójárás Mohácson, Valentin-napi programok, Húsvéti programok, Még több belföldi program>>
- Nyereményjáték: wellness hétvége
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- "Nem lesz itt diktatúra": önkritikát gyakorolnak Lázárék?2012.02.06 20:55
- Az MSZP támogatja a gyalogló borsodi polgármestereket2012.02.06 18:57
- NyilasMisi figyelmébe2012.02.06 18:00
- Napok óta halott férfira bukkantak az erdőben2012.02.06 17:33
- Csurka nevét biggyesztenék az Új Színházra?2012.02.06 17:26
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



